← vissza a Gikszer oldalra

Szakmai műhelyek

 

JÖVŐTERVEZŐ SZAKMAI MŰHELY

 

fiataloknak és szakembereknek

 

 

Vezetője: Ditzendy Károly Arisztid, Ditzendyné Frank Mariann

 

 

 

A jövőtervező műhelymunka során a fiatalok és a szakemberek műhelymunkája párhuzamosan folyik, majd a folyamat végén közös munkával fejeződik be. Tervezésre kerül Gödöllő ifjúsággal kapcsolatos céljainak, tevékenységeinek ütemezése széles körben és hosszú távra. A közös tervezéssel célunk azonos érdekeltségek mentén elkötelezett csoportok, együttműködő hálózatok létrehozása, valamint a szakemberek és a fiatalok csoportjai közötti együttműködés kialakítása, a meglévő kapcsolatok erősítése. Megvizsgáljuk mit tehetünk, mit kell tennünk városunk ifjúsági életért.

Várjuk azon fiatalok és szakemberek részvételét, akiket érdekel, milyen lesz az a Gödöllő, ahol a fiatalok szívesen maradnak, ahol részt vehetnek a település életében és bekapcsolódhatnak a döntéshozatali folyamatokba. 

 

 

 


 

 

 

>> A szakmai műhely jelentkezési lapja letölthető >>itt<<

 

 


 

A jövőtervező műhelyek helyszíne: Művészetek Háza Gödöllő, Szabadság út. 6.

A programról érdeklődni lehet: Lattner Ildikó lattner.ildiko@muza.hu  Tel.: (+36) 70-977-2361

 


 

IFJÚSÁGSEGÍTŐ SZAKMAI MŰHELY

szakembereknek

 

Időpontja: 2013. március 1-től május 17-ig péntekenként

Vezetője: Ditzendy Károly Arisztid, Ditzendyné Frank Mariann

 

Általános tapasztalat, hogy a fiatalokkal foglalkozó intézmények, szolgáltatók munkatársai nem, illetve csak csekély mértékben ismerik a nem formális pedagógiai, ifjúságfejlesztési eszközöket, azok módszertanát. A szakmai találkozókon ugyanakkor nagyon jelentős igény jelentkezik arra, hogy bővüljön e szakemberek ismeretköre, szakmai-módszertani eszköztára. A rövid előadásokra és a nem-formális pedagógia módszertanát alkalmazó gyakorlatokra épülő műhelyek ezt a célt szolgálják.

 

A műhelyeken vendégelőadóink, trénereink a szakterület kiváló szakértői, szakemberei, többek között Bauer Béla ifjúságkutató; Szebenyi Marianna a nem-formális pedagógia szakértője, tréner; Kovács Edit közösségfejlesztő; a Pressley Ridge Alapítvány munkatársai; Beke Márton EMMI Közművelődési Főosztály főosztályvezetője és további, az egyes területeken ismert szakemberek. A szakmai műhelyekre a térség gyermekvédelmi, szociális, oktatási, egészségügyi, közösségi művelődési és munkaerőpiaci intézmények, szervezetek munkatársainak jelentkezését várjuk.

 


 

>> A szakmai műhely jelentkezési lapja letölthető >>itt<<

 


 

INFÓ

 

Művészetek Háza Gödöllő – Belvárosi Jegyiroda
Cím: 2100 Gödöllő, Szabadság út 6.
Nyitva tartás: H-P: 10.00-18.00, Szo: 9.00-13.00, V: zárva
Tel.: 28/514-130, 70/452-72-68, Fax: 28/514-100

E-mail: info@gixer.hu, info@muza.hu

Web: www.gixer.huwww.muza.hu